Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ELŐRE

Eredeti cím: Onward
Műfaj: animációs, kaland, vígjáték, dráma, családi, fantasy
Rendező: Dan Scanlon
Hangok: Tom Holland, Chris Pratt, Julia Louis-Dreyfus, Octavia Spencer
Stúdió: Pixar Animation Studios
Játékidő: 102 perc
Bemutató: 2020. Március 6.
Bevétel: $ 141,933,996

2020-ban bemutatásra kerülő egész estés amerikai 3D-s számítógépes animációs film, amelyet Dan Scanlon rendezett, aki korábban a Szörny Egyetem című film rendezője is volt. A forgatókönyvet Scanlon eredeti ötlete alapján ő maga és C. S. Anderson írta. A film zeneszerzői Mychael Danna és Jeff Danna, a producere Kori Rae. A film gyártója a Pixar Animation Studios és a Walt Disney Pictures, forgalmazója a Walt Disney Studios Motion Pictures. Műfaja fantasyfilm. Amerikában 2020. március 6-án, Magyarországon 2020. március 5-én mutatták be a mozikban. A film két főszereplőjének hangjait Tom Holland és Chris Pratt, a Marvel-moziuniverzum meghatározó szereplői szolgáltatják, további szerepekben olyan színészek hallhatók, mint Julia Louis-Dreyfus és Octavia Spencer. A film története egy urbán fantáziavilágban játszódik, ahol egy manótestvérpár nagyszabású kalandra indulnak, hogy kiderítsék, létezik-e még igazi varázslat a világban...
Annak ellenére, hogy a szakmai vélemény kimagaslóan pozitív véleménnyel volt róla, a film óriási bukás volt a 2020-as koronavírus-járvány miatt bevezetett mozikorlátozások következtében. Alig váltottak rá jegyet az emberek, világszerte mindössze 141 millió dollárt termelt, amivel még a gyártási költséget sem tudta fedezni. Rövid két hét után le is vették a moziműsorról.

Cselekmény - A film egy olyan világban játszódik, amit kizárólag csak mitikus lények népesítenek be. A világuk hajdanán tele volt csodával, kalanddal, és varázslattal. A varázslatot azonban nem volt könnyű elsajátítani, így idővel a technikai vívmányok, melyek sokkal egyszerűbbnek bizonyultak, elkezdték kiszorítani. Évszázadok múlva a varázslat használata teljesen feledésbe merült, és ma már egy modern, 21. századi civilizációban élnek, felhőkarcolók, gépjárművek és okostelefonok használatával.
A történet főszereplője két tinédzser korú elf, Ian és Barley Lightfoot. Mindketten megözvegyült édesanyjukkal Laurel-lel, és annak új kentaur-párjával, Bronco járőrrel élnek, akit a fiúk nem igazán akarnak elfogadni. Az apjuk, Wilden Lightfoot meghalt, amikor Ian még meg sem született, Barley pedig csak két éves volt. Kettejük közül Ian a szociálisan kirekesztett, de jóindulatú stréber, míg Barley egy örökmozgó, néha kicsit bumfordi történelem-fanatikus, aki hajdani mesés időkről álmodozik, amikor még létezett varázslat. Ian a tinédzserek örökös problémájaként éli meg, hogy nem találja a helyét a világban, és szeretné, ha az édesapja vele lehetne, hogy utat mutasson neki.
Amikor elérkezik a tizenhatodik születésnapja, Laurel átad neki és Barley-nak egy közös ajándékot: egy csomagot a néhai apjuktól, ami tartalmaz egy öreg botot, egy fényes követ, és egy levelet. Ebben az apjuk elmagyarázza nekik, hogy miután megbetegedett, minden idejét annak szentelte, hogy találjon valami megoldást arra, hogy még egyszer lássa a fiait, és sikerült is találnia egy ősi varázsigét, ami ezt megadhatja neki. A varázsbot és a varázskő segítségével a fiúk képesek őt visszahozni egy teljes napra az élők sorába. Ian-nek sikerül is alkalmaznia a varázsigét, de kellő gyakorlat hiányában az apjukat csak a lábától a derekáig tudja visszahozni. A művelet során ráadásul a varázskő is eltörik. Barley szerint kalandos utazásra kell indulniuk, hogy találjanak egy újat. Mindössze 24 órájuk van rá, mert a varázslat csak egyszer használható, s ha napnyugtáig nem járnak sikerrel, soha többé nem láthatják őt.
Az utazás a Mantikór fogadójában kezdődik, aki egy legendás kalandor volt régen, ma már azonban csak egy gyorséttermet vezet. Ian és Barley látogatása azonban ráébreszti, hogy az élete nem úgy alakult, ahogy szerette volna, s dühében véletlenül leégeti a fogadóját. A káosz hevében Barley-nak sikerül megszereznie a térképet, ami elvezet a mágikus Főnix-kőhöz a Hollócsőr-hegyen. Barley imádott furgonján, Guinevere-rel nekivágnak az útnak. Laurel közben felfedezi az eltűnésüket, és mikor ellátogat Corey fogadójához, ő elmondja neki, hogy elfelejtett szólni a fiúknak a Főnix-követ védelmező átokról, ami hihetetlenül veszélyes. Az átkot egyedül csak az ő elvarázsolt kardjával lehet megtörni, így Laurel-lel közösen elindulnak, hogy visszaszerezzék azt egy zálogházból.
A fiúk nagy utat járnak be a Hollócsőr-hegyig, mely során Ian megpróbál gyakorlatot szerezni a varázslásban Barley instrukciói alapján. A hegy mellett azonban felfedezik, hogy a Hollócsőr valójában holló formájú szobrokat jelent, amiknek a csőre egységesen egy teljesen más irányba mutat, és azt kell követniük. Csakhogy megérkezik Bronco és emberei, akik Laurel kérésére jöttek, hogy hazavigyék a fiúkat. Barley feláldozza Guinevere-t, hogy egy kisebb sziklaomlást idézzen elő, és a rendőrök ne tudják utolérni őket. A szobrok nyomát követve a fiúk elérnek egy barlangot, melynek mélyén egy csapdákkal teli ösvény leledzik, ami Barley szerint az utolsó próbatétel lehet a kő megszerzésében. Sikeresen túljutnak rajta, csakhogy mikor kiérnek az ösvényről, legnagyobb meglepetésükre, ott találják magukat, ahonnan elindultak, Ian középiskolájánál. Úgy gondolják, a szobrok helyett mégiscsak a hegyre vezető utat kellett volna követniük. Ian a kudarcért Barleyt hibáztatja, és dühösen távozik Wildennel, hogy a nap hátralévő részét még vele töltse. Barley azonban nem akarja feladni, és tovább keresi a kő lelőhelyét, egymaga.
A napnyugta közeledtével Ian azon kesereg, mennyi mindent szeretett volna közösen csinálni az apjával, amire már soha nem lesz lehetősége. De, ahogy ezeket sorra veszi, rájön, hogy tulajdonképpen mindent megvalósított Barley segítségével. Ráébred, hogy a testvére egész életében olyan volt neki, mint egy apafigura, így hát visszatér hozzá, hogy kibéküljenek. Barley közben felfedezi, hogy a kő valójában az iskola előtt lévő szökőkút belsejében van elrejtve. Amint azonban hozzáér, működésbe lép az átok, és az iskola különböző felszereléseiből egy gigantikus méretű sárkány formálódik, ami elvetemülten vissza akarja szerezni tőlük a követ. Ekkor érkezik meg Corey és Laurel az elvarázsolt karddal, s harcba szállnak a sárkánnyal, mindez elegendő időt ad a fiúknak, hogy újra elmondják a visszahozó-varázsigét. Látva azonban, hogy a sárkány túl erősnek bizonyul, Ian úgy dönt, visszamegy, hogy feltartóztassa, ám ezzel lemond az apjával való találkozásról. A sárkány ellen elmondja az egyik legbonyolultabb villám-varázsigét, ami korábban sose ment neki, és ezzel lefegyverzi őt annyira, hogy a többiek beledöfjék a kardot, és megsemmisítsék. Ekkor Ian még látja, ahogy az apja megjelenik és Barley néhány perc erejéig beszélhet vele, de aztán a nap lenyugszik, és Wilden eltűnik. Barley elmeséli, hogy ebben a néhány percben beszéltek arról, milyen klassz a varázslat, milyen volt a napjuk, és Wilden elmondta, mennyire büszke mindkettőjükre. Amikor Barley megkérdezi Iant, miért adta fel az esélyt, hogy megismerje az apjukat, Ian azt feleli, mert neki már van valaki, aki apaként törődik vele, Barley-nak viszont sose volt, és szerette volna megosztani vele ezt az érzést.
Ian újult önbizalommal tér vissza az újjáépített iskolába, Barley-t pedig megajándékozza egy vadonatúj furgonnal, amit elneveznek Guinevere 2-nek. A fiúk végre Broncót is befogadják a családjukba. Barley hajdani idők utáni vágyakozása másokat is arra inspirál, hogy többet tudjanak meg a varázslásról és a kalandokról. Corey ennek fényében újjáépíti a fogadóját egy sokkal misztikusabb stílusban, Laurel-lel pedig gyakran találkoznak, miután kifejezetten jó barátok lettek. Ian továbbra is gyakorol varázslatokat Barley segítségével, és a két testvér közös kalandokra indul, hogy minél több varázslatot fedezzenek fel a világban...

TROLLOK A VILÁG KÖRÜL

Eredeti cím: Trolls World Tour
Műfaj: animációs, kaland, vígjáték, családi, fantasy, musical
Rendező: Walt Dohrn, David P. Smith
Hangok: Anna Kendrick, Jusstin Timberlake, James Corden, Ozzy Osbourne
Stúdió: DreamWorks Animation
Játékidő: 91 perc
Bemutató: 2020. Április 17.
Bevétel: $ 47,217,101
Franchise: Trollok (2016)

2020-ban bemutató amerikai 3D-s számítógépes animációs film, amely 2016-ban bemutatott Trollok című animációs mozifilm folytatása, Thomas Dam által kitalált Troll játékfiguráin alapulva. A 38. DreamWorks-film rendezői Walt Dohrn és David P. Smith. Az animációs játékfilm producere Gina Shay. A forgatókönyvet Jonathan Aibel, Glenn Berger, Bob Dolman, Trevor Munson, Lisa Krueger és Rick Yancey írta, a zenéjét Theodore Shapiro szerezte. A mozifilm a DreamWorks Animation gyártásában készült, a Universal Pictures forgalmazásában jelent meg. Műfaja zenés filmvígjáték. Oroszországban 2020. március 19-én, az Egyesült Államokban 2020. április 10-én, Magyarországon eredetileg 2020. április 2-án lett volna a bemutatója, de a koronavírus miatt 2020. október 29-ére eltolták.

Cselekmény - Egy nap Barb királynő úgy dönt, hogy egyesíti a trollokat a rockzenével ezért útnak indul, hogy összegyűjtse a trollok húrjait. (A klasszikus, a techno, a pop, a country, a funk és a rock húroknak hála léteznek ezek a zenék és ezek a húrok kellenek Barbnak). Pipacs, Ágas és a barátok mint mindig énekelnek, táncolnak és buliznak, ám ez a nap más mint a többi, mert Ágas úgy dönt, hogy elmondja Pipacsnak az iránta titkolt, érzett szerelmét. Ez nem sikerül neki és kiderül, hogy Pipacs csak barát vele.  Egyszer csak kiabálást hallanak és Pipacs kap egy levelet Barb királynőtől, a hard rock királynőtől, aki a pop trollok húrját akarja megszerezni tőle. Pipacs és a barátai felfedezik, hogy rajtuk kívül léteznek más fajta trollok is. Pipacs titokban elindul, hogy elvigye a pop-húrt Barb királynőnek, aki egy átveréssel akarta rávenni erre. Vele tart legjobb barátja Ágas és akad egy potyautasuk is, jó barátjuk Giga.
Cooper megtudja, hogy vannak más fajta trollok is rajtuk kívül. Hirtelen meglepő felfedezést tesz, vannak rá hasonlító trollok (a funk trollok) ezért útnak indul, hogy felkutassa őket. Eközben Pipacs, Ágas és Giga rájönnek az igazságra Barbbal kapcsolatban, hogy azért kellenek neki a húrok, mert mindenkit rock trollá akar változtatni. Pipacs és barátai ezt mindenképp meg akarják akadályozni, de semelyik trollnak nem kell a segítségük (néhányan nem is hisznek nekik). Eközben Barb királynő meggyőz más trollokat is, hogy fogják el Pipacsot és barátait. A trollok végül úgy döntenek, hogy segítenek Barbnak. Cooper sok kutatás és veszély után rátalál a funk trollokra és kiderül, hogy ő is közülük való. Sőt a szülei a funk trollok uralkodói, így ő herceg lesz.
Eközben a barátok próbálják figyelmeztetni a country trollokat, de bajba kerülnek. Fel akarják adni a küldetést, ám egy country troll (Hickory) segíteni akar nekik és ezt el is fogadják. Ágas gyanakodni kezd Hickoryra, eközben nagyon szomorú, mert Pipacs csak barátnak tekinti ( Pipacs is szerelmes Ágasba de nem vallja be neki). Ám támadás éri őket. Chaz a dzsessz troll elvarázsolja a trollokat, hogy megszerezze a pop húrt, ám Hickory megmenti őket. Giga mérges lesz Pipacsra, mert veszélybe sodorta őket, ezért hazamegy a barátaihoz.
Később kiderül, hogy Hickory átverte őket. Ezáltal Barb megszerzi az összes húrt és terve be is válik. Pipacsnak sikerül ellenállnia a bűbájnak, így megsemmisíti Barb gitárját. Ez nagy hiba, hiszen így megsemmisíti a zenéket is. De végül sikerül helyrehozni a hibáját és rendbe tenni mindent. Miután ez megtörténik, Pipacs is bevallja Ágas iránt érzett szerelmét. Így egy párt alkotva boldogan töltik mindennapjaikat a többi trolllal együtt.

Jövő - 2020. április 9-én Justin Timberlake érdeklődését fejezte ki a jövőbeni Trolls- filmekben való részvétel iránt az Apple Music hatalomátvétele során: "Remélem, hét Troll-filmet készítünk, mert szó szerint ez az ajándék, amely folyamatosan ad." 2021. november 22-én bejelentették, hogy a harmadik Trollok filmet 2023. november 17-én mutatják be a mozikban.

CROODÉK: EGY ÚJ KOR

Eredeti cím: The Croods: A New Age
Műfaj: animációs, kaland, vígjáték, családi, fantasy
Rendező: Joel Crawford
Hangok: Nicolas Cage, Emma Stone, Ryan Reynolds, Peter Dinklage
Stúdió: DreamWorks Animation
Játékidő: 95 perc
Bemutató: 2020. November 20.
Bevétel: $ 215,905,815
Franchise: Croodék
 (2013)

2020-as amerikai számítógépes animációs kalandvígjáték, amelyet a DreamWorks Animation készített és a Universal Pictures terjesztett. A The Croods (2013) folytatása, a filmet Joel Crawford (a rendezői debütálásban) rendezi Dan Hageman, Kevin Hageman, Paul Fisher és Bob Logan tollal, az eredeti rendezők, Kirk DeMicco és Chris Sanders. Nicolas Cage, Emma Stone, Ryan Reynolds, Catherine Keener, Clark Duke és Cloris Leachman újraszereplik szerepeiket az első filmből, valamint új szereplőkkel, többek között Peter Dinklage, Leslie Mann és Kelly Marie Tran.
A Croodék folytatását először 2013-ban jelentették be, DiMicco és Sanders rendezők visszatértek a film élére. Fejlesztése 2014-ig és 2015-ig folytatódott, amíg 2016 novemberében törölték a Universal által a DreamWorks felvásárlására adott kétségek miatt. A projektet azonban 2017-ben újjáélesztették, Crawford helyettesítette Sanders és DiMicco igazgatót. Az Egyesült Államokban a COVID-19 járvány miatt az utolsó animációk nagy részét a legénység otthonából kellett elvégezni.
A Croodék: Egy új kor mozi megjelenése 2020. november 25-én történt az Egyesült Államokban, miután az eredeti 2017. novemberi megjelenési dátummal szemben számos késéssel szembesültek, és december 18-án igény szerint prémium videofelvétel útján tették elérhetővé. Világszerte 144 millió dollárt gyűjtött össze 65 millió dolláros költségvetése, a kritikusok "elég tisztességes nyomon követésnek" nevezték és dicsérték a leadott hangot. Golden Globe jelöléssel rendelkezik a legjobb mozgókép - animáció kategóriában

Cselekmény - Egy visszatekintésben Guy szüleinek halála látható, amikor ő még gyerek volt. Miközben kátrányba fulladnak, azt mondják neki, hogy találjon egy „holnap” nevű helyet. Guy hosszú útra indul, és találkozik a fiatal Belttel, mielőtt magával vinné őt is.
A Croodok Guy-jal és háziállataikkal, Chunkyval és Douglas-szal együtt továbbra is keresik a helyet, ahol letelepedhetnek, miközben útközben sok veszélyes lényt kell túlélniük. Grugot többször is bosszantja Eep és Guy kibontakozó románca, attól tartva, hogy elszakadnak a törzs többi tagjától. Ez a félelem fokozódik, amikor Guy azt javasolja Eepnek, hogy a Croodok többi tagja nélkül találják meg a saját „holnapjukat”.
Miközben Grug dühösen elsétál, hamarosan egy hatalmas falra bukkan, és odavezeti az egész törzset. Hamarosan egy hálóba kerülnek, és a föld tulajdonosai, egy Betterman nevű házaspár, Phil és Hope szabadítja ki őket, akikről kiderül, hogy Guy szüleinek barátai voltak azok halála és Guy eltűnése előtt. Bettermanék vendégül látják a Croodokat óriási faházukban, ahol találkoznak a lányukkal és Guy régi barátjával, Dawnnal, aki azonnal összebarátkozik Eep-pel. Az élet Bettermánéknál megalázóvá válik Grug számára, mivel Bettermanékról hamarosan kiderül, hogy technológiailag fejlettebbek, jobb modorúak és láthatóan leereszkedőek a Croodokkal szemben, mivel úgy gondolják, hogy Guy jobban jár velük, és tervet eszelnek ki, hogy rávegyék Guy-t a Croodok elhagyására.
Phil elviszi Grugot a titkos barlangjába, egy szauna-szerű helyre néhány vízesés mögött, ahol manipulálja őt, hogy elhitesse vele, Guy-nak el kell hagynia a törzsüket, cserébe azért, hogy Eep a Crood-oknál maradjon. Közben Hope feldühíti Uggát azzal, hogy sértegeti a családja életmódját, és megpróbálja manipulálni őt, mint Phil, de nem jár sikerrel, így Ugga és Grug úgy döntenek, hogy elhagyják.
Valamikor ezután Eep felfedezi, hogy Dawn soha nem hagyta el a fal belsejét. Ezt a barlangjában tapasztalt magányra vonatkoztatva Eep meggyőzi Dawnt, hogy Chunky segítségével szökjön meg a földről és ugorjon át a falukon, ami azzal végződik, hogy egy méh megcsípi Dawnt és a keze feldagad. Amikor Eep hazaviszi a lányt, Guy, miután megtudja, leszidja a lányt a vakmerőségéért, aminek az a vége, hogy érzéketlenül barlangi lánynak nevezi. A vacsoránál a szülők, valamint Guy és Eep között nő a feszültség, különösen, amikor Dawn duzzanata kiderül, ami abban csúcsosodik ki, hogy Grug véletlenül felfedi az ő és Phil alkuját.
Miután elegük lett, Croodék úgy döntenek, hogy reggel elmennek, de Guy úgy dönt, hogy marad, miután összeveszik Eep-pel. Hamarosan a földet megtámadják a „Punch Monkeys” (majom-méretű, de emberhez hasonló erővel rendelkező) majmok, mert Grug és Ugga megeszik azt a csomó banánt, amit Bettermanék a földjük körül gyűjtenek, és amit Grugnak megtiltottak. Phil elárulja, hogy minden nap elküldi a majmoknak a banánokat, hogy azok békén hagyják Bettermanékat, és mivel Grug és Ugga megette őket, a majmok feldühödnek, elrabolják Grugot, Philt és Guyt és elviszik őket.
Ahogy a férfiakat elviszik, a megmaradt Croodok és Bettermanok elindulnak, hogy megmentsék a férfiakat, de végül farkaspókokkal, azok tulajdonságaival rendelkező farkasokkal teli szigeten ragadnak.
Az együtt töltött idő alatt Hope bekattan, és Croodsra támad, majd elszökik. A farkaspókokkal való találkozás során azonban megtanulja, hogy hibázott, és elfogadja a Croodokat. Amikor megtudják a férfiak tartózkodási helyét, elnevezik magukat „The Thunder Sisters”-nek egy női klán után, amelybe Gran is tartozott, amikor fiatalabb volt.
A Punch Monkey otthonában Grug, Guy és Phil hamarosan rájönnek, hogy Phil egy folyó elterelése a öntözés érdekében megfosztotta a Punch Monkeys-t a vízkészletüktől, és hogy a Punch Monkeys-nak nem csak evéshez szükséges a banán, hanem felajánlják egy nagy főemlős szörnynek, a Tüskés Mandrillának, annak reményében, hogy lecsillapítsák. A Punch Monkeys gladiátor módjára harcoltatja Grugot és Philt, hogy kiderüljön, ki lesz az áldozat, és amikor kifárasztják egymást, keserű érzéseiket cserélik ki egymással, ami miatt Guy megbánja, amit az ő és Eep összezördülése során mondott.
Hamarosan a Punch Monkeys mindhárom férfit banánnak öltözteti, hogy feláldozzák az óriás Tüskés Mandrillának.
Grug és Phil bocsánatot kérnek a rossz viselkedésükért, és azért, hogy nyomást gyakoroltak Guy-ra, de amikor éppen felfalnák őket, megjelennek a Mennydörgő Nővérek, hogy megmentsék őket. Egy hosszú és veszélyes csata végén Guy és Eep egy óriási koponya-kandeláberen kötnek ki, ahol kibékülnek, és a Tüskés Mandrilla legyőzésére használják, hogy tűzzel elvágják a köteleket, és a koponyát az alatta lévő szakadékba taszítják. A Tüskés Mandrilla visszamászik a mélységből és megragadja Eepet a „mogyoróujjánál”, amit protézisnek használ. Ezzel a szörnyet a halálba taszítja, és lehetővé teszi a családok számára a menekülést.
Miután a nézeteltéréseik végre rendeződnek, Bettermanék megengedik, hogy a Croodok szomszédaikként éljenek a földjükön, Guy pedig rájön, hogy Eep az ő „holnapja”, és Eep-pel hamarosan együtt költöznek Bettermanék egyik hálószobájába, amit Grug jóváhagy, és a Punch Monkeys a szomszédjuk lesz.

Fejlesztés - 2013 áprilisában a DreamWorks Animation bejelentette a Croodék című animációs film folytatását, amelyben Chris Sanders és Kirk DeMicco visszatérnek rendezőként és íróként. DeMicco szerint a folytatás Uggára és az anyaságra fog összpontosítani, így „ez lesz a történet első fejezete”, kibővítve az első filmet, amely „az ősemberek utolsó fejezetéről” szól.
2014. június 12-én bejelentették, hogy a folytatás 2017. november 3-án jelenik meg. 2014. augusztus 21-én a filmet 2017. december 22-re halasztották. 2016. augusztus 9-én, a Comcast közeledtével a DreamWorks Animation várható felvásárlása miatt a 20th Century Studios törölte a filmet a bemutatótervből. A filmet ehelyett a Universal Pictures fogja kiadni valamikor 2018-ban. 2016. augusztus 23-án jelentették, hogy Kevin és Dan Hagemant szerződtették a forgatókönyv újraírására.
2016. november 11-én a DreamWorks bejelentette, hogy a folytatás gyártását leállították. A hírek szerint már a DreamWorks az Universal általi felvásárlása előtt is kétségek merültek fel a projekt folytatásával kapcsolatban, és a DreamWorks döntése volt a film törlése. 2017 szeptemberében azonban a DreamWorks és a Universal nyilvánosságra hozta, hogy a filmet újra gyártják, és 2020. szeptember 18-ra tervezik a bemutatót. Az is kiderült, hogy DeMicco és Sanders nem tér vissza. 2017 októberében jelentették, hogy Joel Crawford váltja őket, mint rendező, Mark Swift pedig az első film mindkét producerét, Jane Hartwellt és Kristine Belsont váltja. A film forgatását a COVID-19 világjárvány idején távmunkára helyezték át.

Szereplőválogatás - 2013 szeptemberében megerősítették, hogy Nicolas Cage, Emma Stone és Ryan Reynolds az első filmből ismert Grug, Eep és Guy szerepét alakítják a folytatásban. 2015. május 21-én Leslie Mann és Kat Dennings csatlakozott a szinkronszereplőkhöz. Mann egy rivális család előkelő édesanyjának, Hope Bettermannek kölcsönözte a hangját, míg Dennings a lányának, Dawn hangját adta volna. Arról is beszámoltak, hogy Catherine Keener és Clark Duke megismétlik Ugga és Thunk szerepét. 2017 szeptemberében megerősítették, hogy az eredeti színészek újra megismétlik szerepüket 2018 októberében Peter Dinklage kapta meg a filmben Phil Betterman karakterének hangját. 2019 októberében a DreamWorks nyilvánosságra hozta, hogy Kelly Marie Tran lépett Dennings helyébe, mint Dawn.

Zene - 2020 szeptemberében bejelentették, hogy Mark Mothersbaugh komponálta a folytatás zenéjét. A 2013-as eredeti film zenéjét Alan Silvestri szerezte.

Megjelenés - A Croodék: Egy új kor 2020. november 25-én került az Amerikai Egyesült Államok mozijaiba a Universal Pictures forgalmazásában, majd december 18-án Video on Demand platformon keresztül jelent meg. Korábban a tervek szerint 2017. november 3-án, 2017. december 22-én, 2020. szeptember 18-án és 2020. december 23-án jelent volna meg A stúdió mintegy 26,5 millió dollárt költött a film népszerűsítésére. Az Egyesült Királyságban a filmet 2021. július 16-án mutatták be.

Médiakiadás - A Croods: Egy új kor című filmet a Universal Pictures Home Entertainment 2021. február 23-án adta ki digitális HD-n, valamint DVD-n, Blu-rayen, Blu-ray 3D-n és 4K Ultra HD-n. A kiadványok között két új rövidfilm is szerepel, a díjnyertes To: Gerard, törölt jelenetei, audiokommentár és még sok más. A Universal Sony Pictures Home Entertainment Ausztráliában is megjelentette egy 2 filmes pakkban, a 2013-as filmmel együtt.

LELKI ISMERETEK

Eredeti cím: Soul
Műfaj: Animációs, kaland, vígjáték, családi, fantasy, zenés
Rendező: Pete Docter
Hangok: Jamie Foxx, Tina Fey, Questlove, Phylicia Rashad
Stúdió: Pixar Animation Studios
Játékidő: 100 perc
Bemutató: 2020. December 25.
Bevétel: $ 120,957,731

2020-ban bemutatásra kerülő egész estés amerikai 3D-s számítógépes animációs film, melyet a Pixar Animation Studios készített és a Walt Disney Pictures forgalmaz. Rendezője a kétszeres Oscar-díjas Pete Docter, a Szörny Rt., a Fel, és az Agymanók direktora. A film társrendezője Kemp Powers, a producere Dana Murray. A forgatókönyvet Docter eredeti ötlete nyomán ő maga, valamint Powers, Mike Jones és Tina Fey írták, utóbbi a film egyik főszereplőjének hangját is kölcsönzi. További szerepekben olyan színészek hallhatók, mint Jamie Foxx, Questlove, Daveed Diggs, és Phylicia Rashad. A film, műfaját tekintve, fantasyfilm és filmvígjáték.
Az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon is júniusban, majd novemberben mutatták volna be, de a 2020-as koronavírus-járvány rohamos terjedése miatt eltolták. Amerikában 2020. december 25-én mutatja be a Disney+. Magyarországon a 2021. január 28-tól mozikban lesz látható.

Cselekmény - A film témája az élet nagy kérdései köré összpontosul: miért vagyunk itt a Földön? Honnan erednek a vágyaink és a szenvedélyeink? Mitől vagyunk önmagunk? A történet főszereplője egy középiskolai zenetanár, aki egész életében arra vágyott, hogy nagy dzsessz-zenész lehessen, ám mikor végre megkapja a nagy esélyt, hogy élő közönség előtt játszhasson, egy szerencsétlen baleset következtében a lelke elhagyja a testét, és egy olyan helyre kerül, ahol több száz hasonló lélek szemináriumi képzéseken vesz részt, mielőtt egy újszülött gyermek testébe vándorol. Annak érdekében, hogy visszajusson a saját testébe, szüksége van egy másik lélek segítségére, egyúttal arra is, hogy felfedezze, mi a földi élet igazi értelme...